2016. év eleji mérleg Nyomtatás
2016

Köszönjük, hogy egész évben velünk voltak és aktívan támogatták a Magyar Létesítménygazdálkodási Szövetséget.
Szövetségünk 2015-ben ünnepelte fennállásának 10. évfordulóját.
Az elmúlt év során több új kezdeményezésünk váltotta be a hozzá fűzőtt reményeket, nem utolsó sorban az Önök támogatásának köszönhetően.

A 2014-ben útjára indított HFMS Szabadegyetem ismeretterjesztő, továbbképző rendezvénysorozatunk tavaly is bővült, egyre több szakmabelinek és a szakmánk iránt érdeklődőnek tudunk új és aktuális ismereteket közvetíteni.
A 2015. év során rendezett továbbképzéseink: A továbbképzések nyilvánosak és az Önök támogatásának köszönhetően mindenki számára díjtalanul elérhetők. 2016. február 16-án a HFMS Szabadegyetem programján belül immár negyedik alkalommal kerül megrendezésre a Board Games szimulációs üzleti játék.

A Magyar Szabványosítási Testület tagjaként aktívan részt vettünk az európai és a nemzetközi szabványosításban. Az MSZT MB 267 Létesítmény- és vagyongazdálkodás nemzeti szabványosító műszaki bizottság, amelynek alapító tagjai vagyunk, a létesítménygazdálkodási szabványok kidolgozása mellett az ISO 5000, -1, -2 Asset Management szabványok fordítását és honosítását is végzi, befejezte az ISO 55000 Vagyongazdálkodás szabványsorozat magyar változatának kidolgozását, amely meg is jelent mint hivatalos MSZ ISO szabvány.

Befejezéséhez közeledik az ISO TC 267 Facility Management szabványbizottságban a Facility Management -- Part 1: Terms and definitions és a Facility Management -- Part 2: Guidance on how to prepare Facility Management agreements kidolgozása. Az ISO TC 267 WG1 és WG2 munkacsoportjai támogatásunkkal 2016. márciusában három év után ismét Budapesten tartják munkaüléseiket.

Tovább folyt a meglevő EN és ISO alapokra építkezve az ISO TC 267 Facility Management szabványbizottságban az új ISO létesítménygazdálkodás MSS (Management System Standard) kidolgozása. Az új szabványok lehetővé teszik majd a létesítménygazdálkodási szervezetek (szolgáltatók és megrendelők) világszerte egységes minősítését, hasonlóan a meglevő ISO 9001 szabványhoz, amely azonban a mi területünkön csak korlátozottan alkalmazható. Az új minősító szabvány kidolgozásában aktívan részt veszünk.

Továbbra is aktívan hozzájárulunk az ON-K 240 Immobilien- und Facility Management osztrák szabványbizottság munkájához is.

Megalakult a MSZT MB 442 Épületinformációs modellezés (BIM) nemzeti szabványosító bizottság. A bizottság a CEN TC 442 Building Information Modelling európai szabványbizottság tükörbizottsága. Az épületinformációs modellezés középtávon (10 – 20 év) fontos szerepet játszhat a létesítménygazdálkodás területén is, ezért csatlakoztunk az MB 442-höz, figyelemmel kísérjük és beszámolunk munkájáról.

Eredményesen zártuk a BME MTI-vel közös képzésünk 16. évfolyamát és tizenöt hallgatóval elindult a 17. évfolyam tavaly októberben. A második félévi taktikai szintű képzés kezdete idén február 9-re esik. A tanfolyam első félévi záróvizsgáját a HFMS Szabadegyetem keretében rendeztük meg, immár harmadik alkalommal, Board Games 2015 címmel. Az ez évi Board Games-re február 16-án kerül sor, a részleteket weblapunkon találják.

Több mint három év előkészítés után 2015. elején elindult az Európa Bizottság által támogatott kutatási programunk az Employee Involvement in Facility Management Enterprises VS/2014/0369. A program résztvevői olasz, bolgár, görög, spanyol és magyar szervezetek. Az első nyilvános workshopra Budapesten április 29-én került sor. További információkat a www.eiforfm.eu weblapon találnak. A projekt befejezése 2016 közepére várható.

Aktív tagjai vagyunk az EuroFM és a Global FM szervezetének. 2015-ben a HFMS Szabadegyetem keretein belül rendeztük meg a létesítménygazdálkodás világnapját, a rendezvény mottója „Building resilience for sustainable future" volt.

A létesítménygazdálkodás világnapja és a Magyar Létesítménygazdálkodási Szövetség megalakulásának 10. évfordulója alkalmából a Magyar Ingatlanszövetség és a Magyar Létesítménygazdálkodási Szövetség közkinccsé tette két benchmarking tanulmányát, a 2010-ben és a 2013-ban megjelentetett Létesítménygazdálkodási mérőszámok kiadványait. A tanulmányok előkészítése és kidolgozása csaknem egy emberévnyi önkéntes munka ráfordításával járt. A MAISZ és a HFMS mint jogtulajdonosok ezzel a lépéssel is elő kívánták segíteni a létesítménygazdálkodás, mint üzleti diszciplína és a létesítménygazdálkodási ipar fejlődését. A kiadványokat eddig több mint kétszázan töltötték le és ez a szám folyamatosan nő.

A november 26-án tartott vezetőségválasztó közgyűlésen a tagság felülvizsgálta és módosította az alapszabályt, amire Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. Törvény kötelezett minket és egyben megválasztotta 2016-17. évekre az egyesület elnökségét. Az elnökség tagjai Forgács László, László Miklós és Mikó Zoltán, elnök Czerny József.

Az egyesület tagdíjai a közgyűlés határozata értelmében változatlanok.
Munkánkat 2016 elején az éves munkaprogram kidolgozásával folytattuk.

Ismételten megköszönve támogatásukat, kérem, látogassák rendszeresen weblapunkat, figyeljék hírlevelünket, bátran továbbítsák meghívóinkat kollégáiknak, szakmabéli ismerőseiknek és az érdeklődőknek.


               Mikó Zoltán                                                                                    Czerny József
                 alelnök                                                                                                 alelnök