World FM Day Nyomtatás

world_fm_day_logo  Az idén június 23.-án ünnepelte a világ létesítménygazdálkodási közössége a Létesítménygazdálkodás Világnapját szerte a világban.



Magyarorországon a Kinnarps Házban a KÖVET Egyesület idén ötödik alkalommal, e napon rendezte meg a Zöld Iroda versenyt és napot. A verseny célja az volt, hogy feltárják és csökkentsék az irodai működéssel járó környezeti terheléseket, valamint növeljék a munkatársak környezettudatosságát. A 2011-es versenyben 22 szervezet vett részt. A zsűri kategóriánként két-két díjat és összesen négy különdíjat ítélt oda a legjobban szereplő versenyzőknek.
Kora délután került sor a World FM Day,  a Létesítménygazdálkodás Világnapja megünneplésére. Az esemény szponzorai, a Future-FM és Kinnarps, bevezetői után a résztvevők megtekintették a Global FM-nek a napra készült videóját és a 2011 Global FM Awards for Excellence in FM éves pályázat eredményhirdetését. 
Istiván Rita ismertetésében halhattunk a pályázat második fordulójába bekerült pályaművekről. A Kinnarps pályázata a nagy számú pályaművel benépesített mezönyben az első nyolc közé került be. Ezúton is gratulálunk.
Az eseményt a HFMS benchmarking projektjének és a kidolgozás alatt álló épitésgazdasági stratégia vázlatának ismertetése zárta.
Az eseményről készült fényképeket itt nézze meg. 
Hogyan ünnepelt a világ létesítménygazdálkodási közössége: itt tudhatja meg.

 


 




A World FM Day 2011 videot feliratok nélkül itt tekinthető meg.