|
|
Oktatasi hirek
|
A BME MTI - HFMS 2019 - 2020 évi létesítménygazdálkodási képzésének szorgalmi időszaka az idén on-line tesztvizsgával zárul június 25-én és 26-án. A végzős hallgatóknak a 122 vizsgakérdésből 77 véletlenszerűen kiválasztottra kell felelniük 1 óra alatt a két nap bármelyikén 7 és 19 óra között. A vizsgát a megadott időszakban bármikor meg lehet kezdeni, a válaszadásra 60 perc áll rendelkezésre, megszakítani nem lehet. A vizsgát megelőző héten minden hallgatónak hat nap állt rendelkezésére, hogy kipróbálja, akár többször is, a rendszert, begyakorolja annak használatát, hogy az éles vizsga során a rendszer használata már ne jelentsen nehézséget.
Az egyik legegyszerűbb, de annál fontosabb kérdés, amire mindenkinek azonnal kell tudni felelnie.
|
|
|
Mint 20 éve minden évben, úgy az idén is, a létesítménygazdálkodási képzés hallgatóinak a második félév végén záródolgozatot kell beadniuk, amely kidolgozásával számot adnak a tananyag gyakorlati alkalmazásának képességéről. A stratégiai képzés hallgatói a második félévben jóváhagyott tézis alapján mintegy 40-50 oldal terjedelmű záródolgozatot nyújtanak be, a taktikai (egy féléves) képzés hallgató a szolgáltatások mérésének képességéről adnak számot egy záró prezentáció és egy rövid összefoglaló esszé kidolgozásával. A dolgozatokat mindkét csoportnak vizsgabizottság előtt kell megvédenie. A 2020. évi záródolgozatok témái A 2020. évi záróprezentációk témái
|
|
|
Mint már 20 éve minden évben, úgy az idén is, a létesítménygazdálkodási képzés hallgatóinak a második félév végén záródolgozatot kell beadniuk, amely kidolgozásával számot adnak a tananyag gyakorlati alkalmazásának képességéről. A stratégiai képzés hallgatói a második félévben jóváhagyott tézis alapján mintegy 40-50 oldal terjedelmű záródolgozatot nyújtanak be. Az idei záródolgozati témák:
- A dokumentáció és a dokumentálási folyamatok szerepe a létesítménygazdálkodásban
- A létesítménygazdálkodás és az üzletmenet-folytonosság kapcsolata
- A létesítménygazdálkodási informatikai rendszerek bevezetésének problémái
- A megújuló energiaforrások arányának növelése termelő vállalati környezetben.
- A takarítás minőségbiztosítása
- Az akadálymentes munkakörnyezet megteremtésének problémái a jogi szabályzás tükrében
- Az energiastratégia és létesítménygazdálkodási stratégia összehangolása az energiacélok teljesítése érdekében
- Egy épület műszaki szolgáltatásainak hatékonysága
- Irodabérleti szerződések elemzése az MSZ EN ISO 41012 tükrében
- Kötelező költségcsökkentések negatív és pozitív hatásai a szolgáltatások színvonalára gyári környezetben.
- Létesítménygazdálkodás szerepe/potenciája az ENSZ fenntartható fejlődési célok szempontjából.
- Létesítménygazdálkodási stratégia kialakítása alap és középfokú nemzetközi oktatási intézményekben
- Minőségi mutatók ipari környezetű vagyonvédelmi szolgáltatásoknál
- Országos fiók hálózatok karbantartásához szükséges szakmai kompetenciák
- Orvosi gázellátó berendezések és hálózat karbantartásánk problémái
- Szelektív hulladékgazdálkodás az irodaházakban
|
|
|
Mint már 10 éve minden évben, úgy az idén is, a létesítménygazdálkodási taktikai képzés hallgatóinak a második félév végén záróprezentációt és egy összefoglaló esszét kell kidolgozniuk, amellyel számot adnak a tananyag gyakorlati alkalmazásának képességéről. A taktikai képzés fő célja, hogy a hallgatók elsajátítsák a szolgáltatások méréséhez szükséges kompetenciákat és így a záró feladat is egy-egy szolgáltatás minőségmérési módszereinek kidolgozása és a módszer megvédése a záróvizsgán. Az idei záróprezenzációk témái, azaz a szolgáltatások, amelyek számszerűsíthető mérését kell kidolgozni és dokumentálni, figyelembe véve az MSZ EN ISO 41000 szabványsorozatot:
- Autóalkatrész-gyártó üzem napi takarítás
- Beléptető rendszerek olvasóinak karbantartás
- Elektromos targonca külső szolgáltatói karbantartása
- Élelmiszerbiztonsági dokumentáció, mint szolgáltatás
- Épületek külső üvegfelületeinek takarítása alpin technikával
- Épületen kívüli szennyvízhálózat megelőző karbantartása
- Felvonó karbantartás
- Fényreklám karbantartás
- Gyep karbantartása
- ISO 50001 EGIR szakreferensi szolgáltatás
- Légtechnikai berendezések karbantartása
- Lépcsőházak takarítása
- Munkavédelmi dokumentálási szolgáltatások
- Nagytakarítás
- Napelemes rendszer megelőző karbantartása
- Orvosi gázhálózat karbantartása
- Szénmonoxidérzékelők megelőző karbantartása
- Szervertermek klímaberendezéseinek karbantartása
- Túlnyomásos lépcsőházi ventillátorok karbantartása
- Tűzgátló nyílászárók időszakos karbantartása
- Tüzivíz medence karbantartás
A feladat csak látszólag egyszerű. :)
Szeretne a szolgáltatási szintekről még többet megtudni?
|
|
|
- A hibrid munkavégzés bevezetésének hatásai néhány magyarországi szolgáltatóközpontnál
- A takarítási szolgáltatások szerződéseinek összehasonlító elemzése az ISO 41012 szabvány feltételrendszerének és a MSZ EN 13549 szabványnak megfelelően
- Az épület külső határoló felületeinek, mint befoglaló burok szolgáltatásainak hatása a létesítménygazdálkodás által kínált szolgáltatásokra
- Klímastratégia, valamint az ISO 50001 szabvány bevezetése és hatása a létesítménygazdálkodásra
- Létesítmény beruházás tervezése a használati szempontok figyelembevételével
- Létesítménygazdálkodási szerződések elemzése munkabiztonsági szempontból
- Létesítménygazdálkodás lehetséges szerepe a szervezeten belüli kulturális különbségek kezelésében
- Létesítménygazdálkodás támogató szerepe a karbonsemlegesség elérése felé vezető úton autóipari alkatrészeket gyártó vállalatoknál
- Munkahelyi élmény és a létesítménygazdálkodás kölcsönhatásai
- Takarítási szolgáltatások munkaszervezésének átalakítása, a munkaerő felkészítése a teljesítmény mérésére
- Vagyonvédelmi szolgáltatási szerződések MSZ EN ISO 41012 szabvány szerinti elemzése
|
|
Folyamatos maradt az oktatás
|
Folyamatos maradt a létesítménygazdálkodási oktatás
A negyven hallgatóval folyó létesítménygazdálkodási képzés egy hét alatt átállt az on-line oktatásra. 2020. március 17-én a tanfolyam zavartalanul folytatódot személyes jelenlét nélkül is dr. Erdélyi László Az épületek műszaki szolgáltatásai szemináriuma első részével. Gratulálunk!
|
|
|
A Board Games üzleti játékkal zárult a 2019 - 2020 évi BME MTI - HFMS létesítménygazdálkodási stratégiai szintű képzés első féléve, amely egyben a második félév nyitó napja is volt. A képzés második félévére összesen negyven hallgató iratkozott be.
A sikeres vizsgát tett és az új hallgatóink egy része.
Korábbi üzleti játékaink: Board Games 2016, 2015, 2014 és 2013
|
Bővebben...
|
|
2019. november 13-án kapták kézhez tanúsítványaikat a HFMS - BME MTI létesítménygazdálkodási képzés 2019-ben végzett hallgatói.
A stratégiai, két féléves képzés idei végzettjei:
- Feil Norbertm Koma Gergő, Magyar Balázs, Schmöltz Miklós, Somlyai Bálint
A taktikai, egy féléves képzés idei végzettjei
- Benkő György, Csányi Zita, Czveiber Rita, Gönczi Zsolt, Harai István László
- Heim Ágoston, Horváth Balázs, Kádár Imre, Kovács Péter, Linter Gábor
- Neher Zoltán László, Popescu Bálint, Soltész János, Schäffer Péter
- Tóth Gyula, Valkó Richárd Péter, Várdai Albert Zoltán
Gratulálunk!
A tanúsítványt november 13-án személyesen átvevő végzett hallgatók és vizsgabizottság két tagja
|
|
|
|
|
|
|
|
|
| |