Amikor az alapító otthagyja az állását, jelzálogot vesz fel a lakására, eladja az autóját, kölcsönkér a barátjaitól vagy aláírja a szindikátusi szerződést a külső befektetőkkel elkezdődik a nagy kaland, a (vállalkozói) élet nagy show-ja: beindul a vállalkozás és a cég belép a "csecsemőkorba". (A vállalati életciklusokról szóló leírást itt találja. Az első lépés, az udvarlás szakaszának bővebb leírását itt olvashatja.)

Az emberi csecsemőhöz hasonlóan a vállalkozásnak két dologra van szüksége: folyamatos anyatej utánpótlásra (cash flow) és szülői szeretetre (alapító elkötelezettsége, munkája, figyelme). A cash-flow áramlást ebben a korban még az eladások nem tudják biztosítani (ahogy a csecsemő sem képes egymaga odamenni a hűtőhöz és vacsorát főzni), ezért szükség van alapítói és/vagy befektetői (üzleti angyal, kockázati tőke stb.) tőkére esetleg állami támogatásra, hitelre (általában a kezdő vállalkozások nem hitelképesek, de pl ingatlan vagy géplízing elképzelhető).

Mivel a cég ki van éhezve a forrásokra a vállalkozó elsődleges célja a vevő megtalálása, az eladás. Ez nem csak likviditási szempontból kiemelten fontos. A sikeres eladás a termék/szolgáltatás elsődleges piaci tesztje. Megannyi gondolkodás, ötletelés, hezitálás, piaci felmérések után most "ugrik a majom a vízbe". Ha az eladások felfutnak, akkor a piaci teszt sikeres volt.

Ebben a szakaszban gyakori, hogy minden feladatot az alapító(k) lát(nak) el. (pl. a ChocoMe alapítója az első időszakban egyszemélyes vállalat volt.) Az alapító beszerzett, gyártott, számlázott, nyilatkozott a sajtónak stb. Az első alkalmazottak felvétele még nem tudatos szervezetépítés eredménye, egyszerűen a vállalkozó nem győzi egyedül a munkát. Nincs se idő, se lehetőség HR-re: nincsenek policyk, "ügyvezetői utasítások", munkaköri leírások, szervezeti struktúra. Ami rutinná vált, az leosztható. Gyakran mindenki csinál mindent, vagy a kora reggeli kávé mellett dől el aznap ki a "gyártás vezető" és ki a "pénzügyes". Nincsen delegált felelősség, de hatáskörrel is csak egyvalaki rendelkezik: maga az alapító. Ez az igazi "one man show", főleg, ha az alapítóé a know-how (találmány, innováció), így az alapító az egyetlen ismerője és a minden titkok tudója.  Nincs is ezzel semmi gond, ebben az életszakaszban ez a normális. Másképp nehéz is vezetni egy olyan vállalkozást, ami még nem vetette meg szilárdan a lábát a piacon, nincs se múltja, se szervezete, se rögzült szervezeti kultúrája. Ez annyira igaz, hogy az alapító autokratikus vezetői stílusa inkább kívánatos, hiszen nincs idő konzultatív vezetésre, döntés előkészítő anyagokkal való szöszmötölésre, piaci tesztek hosszas elemzésére. De nem csak a cégtulajdonos dolgozik 7/24 módban, a vállalkozás alkalmazottaitól is megköveteli a 8-tól 4-ig túli munkaidőt. Az emberek sokszor szívesen gályáznak, hiszen az alapítóért "tűzbe mennének": főleg, ha egy karizmatikus, a vízióját átadni képes embertől van szó. A családi(as) cégben szeretnek az emberek dolgozni, hiszen mindenki tud mindenről,  a hangulat belsőséges és közvetlen, mindenki látja a munkája közvetlen eredményét és ekkor még a beosztottakat sem zavarja a tulajdonos kiszámíthatatlansága és következetlensége.

Ha a vállalkozás nem kap elég erőforrást, megszűnik vagy elégtelen a külső cash flow beáramlás, a termék nem lesz sikeres a piacon vagy (akár ezek eredőjeképpen) megszűnik az alapító elkötelezettsége a "gyermeke" irányába: a vállalkozás csődbe megy, ez a "korai csecsemőhalál".  Jól mutatja az alapító megkerülhetetlenéségét az a szélsőséges eset is, ha az alapító beteg lesz vagy (pl. egy baleset miatt) meghal, akkor velehal a cége is.

Ha a fenti eseteket sikerül elkerülni és az alapító gőzerővel dolgozik a vállalkozásában, a termék sikeres a piacon, a vállalkozás többé-kevésbé, jól-rosszul ki tudja elégíteni a vevői igényeket, a pénzáramlás folyamatos és fedezi a fix költségeket, itt az ideje továbblépni: a vállalkozást átvinni a csecsemőkorból a gyermekkorba.