Oldaltérkép OldaltérképImpresszum Impresszum
Tudja Ön, hogy együtt dolgozik olyan munkatársaival, akik nélkül önnek nem lenne munkahelye, bárhol is dolgozik? Tudja-e ön, hogy ez a szektor a nemzeti össztermék 7%-át állítja elő és a munkaképes lakosság több mint 10%-át foglalkoztatja? Ha érdekli, lapozzon tovább >>
Home Tanulmányok Hiánygazdaság az irodaházi parkolásban
16 | 04 | 2024
Hiánygazdaság az irodaházi parkolásban PDF Nyomtatás E-mail
2008-07-30

thumb_melygarazs.jpgBudapest belvárosában nagyjából annyiért parkolhatunk, mint New Yorkban vagy Washingtonban – derül ki a Colliers International júliusban kiadott nemzetközi piackutatásából, amely Észak-Amerika 64 metropolisza mellett Európa, Ázsia és Latin-Amerika 74 városát, illetve azok vonzáskörzetét vizsgálta meg.

Saly Miklós, a Colliers Magyarország Kft. irodadivíziójának társigazgatója hozzátette, az irodaházakban kialakított parkolók díjszabásánál a fejlesztők külön figyelembe veszik a telek elhelyezkedését (és ebből adódóan annak értékét), a mélyépítés költségét, amely az általános dráguláshoz ugyancsak hozzájárulhat, különösen a folyóhoz közeli építkezéseknél.

Ezeknek a mélygarázsoknak nyilvánvalóan ugyanúgy meg kell térülniük, mint a felszín feletti irodaterületeknek. Előfordulhat az is, hogy egy nagy bérlő messze nem visz el annyi parkolót, amennyi neki járna, ebben az esetben a fejlesztőnek külön fejfájást okozhat, hogy az üresen maradó helyeket miként adja bérbe. Ilyenkor szokták egy-egy irodaház mélygarázsát megnyitni a nagyközönség számára, vagy a környékbeli irodák bérlői számára. Ez persze már biztonsági kérdéseket is feszeget, de általánosságban elmondható, hogy az irodaházakban a parkolóhelyek sokkal inkább hiánycikknek számítanak, mint feleslegnek.

 


 

 

A Colliers International tanulmányából

Globálisan növekvő tendenciát mutatnak a parkolási díjak - Munkaerőpiaci megrázkódtatások fékezhetik a növekedést

Globálisan növekvő tendenciát mutatnak a parkolási díjak a Colliers International immár nyolcadik, évente készülő piackutatási beszámolója szerint. A gazdasági stagnálás ellenére ötödik éve folyamatosan drágul a városi parkolás. Az átlagos értékeket tekintve a legdrágábban Amerika és Kanada városaiban parkolnak az autósok. A legmagasabb parkolási díjakat azonban a vizsgált összes város közül Londonban szedik (68,07 US dollár/nap, 1 166,87 US dollár/hónap). Az ázsiai- illetve csendes óceáni térségben Ausztrália viszi a pálmát (54.47 $/nap - 774.76 $/hónap), Latin-Amerikában pedig Santiagóban (Chile) jegyzik a legmagasabb árakat (200.00 $/hónap).

A drágulás mögött az húzódhat meg, hogy bár 2008-ban – a piackutatás bázisát képező amerikai gazdaság - lassult, az irodaépületek telítettsége továbbra is magas szinten van, amely a havi parkolási díjak emelkedését eredményezte. A parkolóházak és garázstulajdonosok árképzését a gázáremelkedés és a korlátozott kínálat is befolyásolja, így lehetőségük van magasabb díjak megszabására.

Az amerikai gazdaság elemzői viszont úgy vélik, hogy az elkövetkezendő hónapok lassulása már a munkaerőpiacon is megrázkódtatásokat fog okozni. Ennek következménye pedig a parkolási díjak terén is hozhat enyhe elmozdulást a közeljövőben, sőt a piacok némelyikén már most is tapasztalható árcsökkenés.

A számok tükrében

A három legdrágább parkolási körzet Európa, Közel-Kelet és Afrika területén (napi/havi díjak U.S. dollárban):

London – City: 68.07 $/nap - 1,166.87 $/hónap
London – West End: 62.23 $/nap - 1,135.76 $/hónap
Stockholm, Sweden: 39.40 $/nap - 508.92 $/hónap

A három legdrágább parkolási körzet Ázsia – Csendes óceán térsége (napi/havi díjak U.S. dollárban):

Sydney, Australia: 54.47 $/nap - 774.76 $/hónap
Hong Kong, China: 28.16 $/nap - 742.40 $/hónap
Perth, Australia: 15.03 $/nap - 610.42 $/hónap

A három legdrágább parkolási körzet Latin-Amerikában (napi/havi díjak, US dollárban):

Santiago, Chile: 200.00 $/hónap
Mexico City, Mexico: 20.00 $/nap - 150.00 $/hónap
Lima, Peru: 15.00 $/nap - 145.00 $/hónap

A három legdrágább parkolási körzet az USA-ban (középérték, havi díjak):

New York City, Midtown: 585.00 $/hónap
New York City, Downtown: 462.00 $/hónap
Boston, MA: 460.00 $/hónap